
RICSÁRDKAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Boldog Születésnapooooooooooot!!!
Ennek örömére büszkén jelenthetem, hoyg Ricsi újra blogolni kezdett :D A címe a következő: www.risi92.wordpress.com
Olvassátok nagy örömmel:D Isten éltessen RICSIIIIIIIIII !!!!!!!!!!! :D:D:D
Igen, eljött ez a nap is. Persze már lassan másfél hete volt, de még csak most jutok el odáig, hogy apránként behozzam a lemaradást. Szóval a lényeg, hogy október hónap huszonhetedik napján betöltöttem a 21-et. Túllépek a hurrá dejó éljenezzünk engem dolgon, mert ez nem igazán az én műfajom. Csak gondoltam megköszönöm szépen mindenkinek, akinek eszébe jutottam. Puszi nektek!!
Viszont azt tudom, hogy el akartam mesélni, hogy miket kaptam, mert van két - három különösen ötletes ajándék. Anyu megvette nekem a Szép nyári nap című Neototn Musical CD-jét, amit azóta ki se szedek a hifimből, már mindet tudom kívülről... persze eddig is tudtam, de most méginkább kenem-vágom a Neotont :D Az is tök jól esett, hogy bár apukám Ausztriában volt a héten, telibe pontosan a születésem pillanatában hívott telefonon. Örülök, hogy felhívott, sokkal szebbé tette a napom :) Tesóm majd rajzol nekem valami szépet, és azt kinagyíttatjuk életnagyságúra, és az lesz az ajtómon, vagy a falamon, még nem találtam ki... Ez az egyik kreatív ajándék. NAgyon tetszik, bár még el sem kezdte :D:D
Aztán ott van Ricsi, aki egy csokorba, pontosabban egy képre gyűjtötte a filmek plakátjait, amiket együtt láttunk ( volt jópár, és van ami már nem fért rá , és ezt bekereteztette nekem :) Rajta vagyunk együtt is, amikor a 3D-s moziban vagánykodtunk :D Imádom ezt az ajándékot is.
Zolitól egy banyát kaptam, ami szintén nagyon tetszik, szerintem ötletes :)
De a csúcs az persze Bálint. Nem elég, hogy megszerezte nekem azt a könyvet, amit égen-földön kutatok már egy éve, és sehol nem találtam meg, mindennek fejébe olyan ajándékot adott, amiről álmodni sem mertem. Bement a Levéltárba, és kikerestette a Nógrád azon számát, ami 1988. 10.27-én csütörtökön, a születésem napján jelent meg. Ezt a lapszámot is megkaptam ajándékba, így láthatom, milyen is volt egy ilyen újság a Rendszerváltás előtt, és mi minden történt akkoriban. Imádom!!
Most hogy alkoholizálhatok legálisan immár az USA-ban is, azt hiszem, most dobbantok, és dolgozom tovább :D:D Ja és 27-re boldog névnapot a Szabináknak :D:D
Őszintén szólva nem is tudom, hogyan kezdhetném el ezt a mai kis bejegyzést. Le kell írnom a tegnapomat. Muszáj kiírnom magamból. Nem kell megijedni, a tegnapom csodálatos volt. Írtam tegnap a Hullócsillagunkról. Teljesült a kívánság. Úgy érzem, a Hullócsillagok nekem szerencsét hoznak. Most kicsit zavarban vagyok, mert blogbejegyzés még sosem született ilyen nehezen. Annyi gondolat és érzés kering bennem, hogy kicsit nehezemre esik a pontos leírást tükröző fogalmazás megírása. Azért teszek egy próbát :)
Tegnap nagyon fáradt voltam. Viszont jól sikerült a Tábor utolsó napja. Mire beértem, már alig voltak 20-an a gyerekek, mivel akkor volt a Bemutató, és sokakat hazavittek. Így mindenki a trambulinon ugrált, vagy dobbantóval a szivacsdombba. Én is ugrottam. Hihetetlen érzés volt. A szabadon repülés, teljesen magával ragadott... :) Közben retro dalokat énekeltünk :D Isteni volt. :))))
Utána spuriztam haza, ahol hajmosás következett, majd már félig megszárítottam a hajam, amikor a hajszárítóm feladta... nagyon jó érzés volt. Sikerült megoldanom a helyzetet, csak elsőre pánikoltam kicsit. Aztán találkoztam Angyalommal :D Sokat beszélgettünk :) Majd hazakísértem, és mentem a Mozihoz. Életem legjobb mozija volt!!! Ricsi ne sértődj meg pls, és ne legyél féltékeny :D Végig fogta a kezem. Nagypon drága volt :) komolyan el sem hiszem, hogy ez velem történik :) Na meg persze a film is ott volt a szeren, végignevettük :)
A mozi után aztán hazakísértük Dorkáékat, majd busszal hazajöttünk. Hazakísért, ahogy megígérte:) ÉS sokáig beszélgettünk még. ÉS búcsúnál aztán megremegett a lábam. Megölelt, majd megcsókolt mielőtt elment. Onnantól csak mosolyogni tudok. Mosolyogva merültem álomba, és mosollyal ébredtem. Mosolyogva írom ezt a bejegyzést, és mosolyogva reménykedem, hogy mindez nem csupán álom volt. Hjajjj egyszerűen repülök :D Annyira jól érzem most magam a bőrömben:)
Azt hiszem most abbahagyom az írást. Ma nem vagyok formában. Mert annyi mindentszeretnék elmondani, és annyira nem tudom szavakba önteni...
Puszi mindenkinek :)
Odáig vagyok meg vissza!!! A boldogság érzése járja át minden porcikámat! és ez csak fokozódik :D Egyre jobban és jobban érzem, hogy most semmi nem tud lehangolni... ÉS ez csak egyvalami, pontosabban egyvalaki miatt van. Ő pedig nem más mint Viktor :D
Érdekes, hogy ennyire tudok még ragaszkodni valakihez... Azt hittem ez nekem már nem megy. És íme a bizonyíték... :D
Szárnyalok, lebegek, a szívem kiugrik a helyéről, egyszerre ver lassan és hevesen, és nyugodt és nyugtalan vagyok minden pillanatban. Csak mosolyogni tudok, ragyogok, és ezt mindenki látja rajtam... :D
Fú elértem arra a pontra hogy nem tudom mit írjak! Nincs ami igazán kifejezné a bennem lejátszódó csodát :D MA kaptam egy érdekes kérdést. Szívem épp füvet nyírt a suli kertjében, és Zitával meg Évivel beszélgettünk. Zita megkérdezte, hogy szerelmes vagyok-e... és elgondolkodtam, felidéztem gyorsan magamban minden csodás pillanatot, az első találkozást és a tegnapot... és persze a köztes időszakot is. ÉS rájöttem, hogy IGEN! Nem tudtam megfogalmazni, de IGEN!
Angyalka most jöhet az Ördögi tánc :D
...földi kertben, nála csodás minden. Ott még az ég is kékebb a kéknél, szeme tüzében boldogan égnék. Ha nála járok templomcsend vár ott, ha átölel csendben, eltűnt a külvilág, gond és bú nincs tovább, minden rossz messze szállt!!!
Bárcsak ezt mondhatnám. Közel járok, de még nem az igazi. A szívem egyszerűen táncol, és szikrákat vet. Csodálatos emberfeletti táncát csak kevesen érthetik meg. Miért kedvez nekem az ég? Eddig mindentől megfosztott. Valószínűleg azt akarja , hogy becsüljem meg jobban az élet apró ajándékait. MEgfogadom!!! megbecsülöm...
Kezd összeállni újra a szívem, már nem ugrálnak rajta. Végre összeszedegethetem a darabkákat, és visszailleszthetem őket a heléyükre, szépen lassan, odafigyelve!
Ezt a furcsa földöntúli érzést amely mardos, még nem tudom, és nem is akarom megfogalmazni. Majd eljön annak az ideje is:D
Annyi minden szarral kell még megküzdenem, egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem. Választok egyet. Melyik tetsszen? Melyik legyen a partnerem?