10-06-18

Nyuszi helyett kistestvért!!

Ezen is túl vagyunk :D május 28-án tartottuk az éves Sunnyogó Dísztök előadásunkat :D Szerintem nagyon jól sikerült :) Nem volt tökéletes, de a célközönség, és a velük érkezők is nagyon élvezték :)

Mint a K.Ny.P. , azaz a Káposztás Nyulak Pártjának oszlopos tagja úgy érzem, sikerült elültetni a helyes állattartás alapszabályait a közönség agyában :D rádióhullámok helyett mi az agyhullámokat céloztuk meg :D Majd később teszek fel képet is, de most épp egy főiskolán ülök, és azt várom, hogy az öcsém sikeresen felvételizzen Média Design szakon :D Annyira furcsa, hogy az öcsém már itt tart,és annyira lazán kezeli az egészet :) Én bezzeg itt izgulok helyette is :D

Na letértem a sárga köves útról, azaz a gondolataim ösvényéről :)  Ott tartottam hogy Segítség ember!!  Újra és újra szeretném :D A próbák alatt többször is megfordult a fejemben, hogy ebből nem lesz semmi. Az énekem hamis, a többieké is, és a táncok sem mennek... kezdtem besokallni, mert napi 8 óra meló után a többórás próba, a cseszegetés, a türelem hiánya, és a rengeteg jelmeztúrás, kelléktúrás mellett, már semmire nem volt időm. Minden este csak bezuhantam az ágyba, és ettől elégg frusztrált voltam... Úgy éreztem, hogy leszakad a lábam, de nem mertem leállni egy percre sem, mert úgy éreztem, ha most megtorpanok, akkor nem bírom folytatni.

Megérte :) 

Ez főként azért jó, mert hétköznap ugye a Sunyi próbák voltak, hétvégén pedig a 10 éves KoméDiák gála próbái. És amikor úgy kell kihoznod magadból a maximumot, hogy közben közel 90 emberrel vagy még együtt a színpadon, az idegtépő, és megerőltető...  És még csodálkozunk, hogy a Sunnyogók már szinte kifeküdtek a végére...

A gálán is jól teljesítettünk, valamint büszkén jelenthetem, hogy idén KoméDiák díjas lettem :) ez azért nagy elismerés, hiszen nem kaphat akárki. Le is kell tenni valamit az aasztalra:) És akárhogy is nézzük, én már csak aludni jártam haza az utóbbi időben...

Szóval azt kell mondjam, le a kalappal az összes KoméDiák  tag előtt, és mérhetetlen köszönet azoknak, akik eljöttek, és velünk izgulták végig a Premiert, valamint a gálát :) 

Pusszantás

10-04-30

Húsz év múlva...

... az ifjú vándor megpihen...

Hihetetlen. Ez a nap is elérkezett. A kisöcsém, akiről azt sem akartam elhinni, hogy tényleg mindig ott lesz a lakásban, akiről azt hittem, hogy úgy mint a kórházban annak idején, otthon is csak megmutatják, aztán visszaviszik, ma elballag. Az én egyetlen és utánozhatatlan öcsibogyóm ma búcsút int gimnazista éveinek.

Az egy szempillantással ezelőtti múlt...

Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, hogy tegnap még arra vártam az óvodában, hogy a mindig mosolygós öcsikém felkeljen végre a délutáni alvásból, hogy meguzsonnázhasson, és anyuval kéz a kézben hazasétáljunk. Szinte hallom, ahogy sejpegve bontogatja a karácsonyi ajándékokat, még az első közös lakásban. Arra is emlékszem, amikor ragyogó arccal jött haza az oviból, mert feleségül vette a Dorkát :D És arra is, amikor először lépte át az általános iskola kapuit. Amikor kitalálta, hogy neki olyan haja lesz, mint a Palcsó Tominak, és arra is, amikor megnyugodott a kis szíve, hogy mégsem lett olyan a haja :D Kedvenc emlékeim közt tartom számon a Leányfalun töltött nyarakat, az ott talált kiscicát, akit Mefityisztónak kereszteltünk :D Hihetetlen, hogy ez a pici fiú ma már két fejjel magasabb nálam, és hátborzongató, de 19 éves. Ma elballag, és hétfőn beleveti magát az érettségi időszakba.

Húúú de öreg lettem :D Nevethetnékem támadt :D Hát nem úgy nőnek a gyerekek, mint a gomba?? Valaki állítsa meg az időt egy kicsit, mert már csak arra eszmélek, hogy egy szempillantás alatt felnőtt lett az én kistestvéremből! Hová tűnt az a 19 év? :D Egy pillanat, és elszállt. Milyen dolog ez, hogy ez a Tomek nagy napja, én meg itt sírok rívok :D Jellemző...

Miből lesz a cserebogár?

Ahogy Juan Ramón Jiménez spanyol költő mondta: " Ha vonalas papírt kapsz, írj rá keresztbe! "  - Vagy megalkothatod rá a 2010-es év legötletesebb tablóját is, ahogy Tomek tette! Ha van aki még esetleg nem látta, annak szíves figyelmébe ajánlom, Salgótarjánban, a Balkán pékség melletti Rövidáru bolt kirakatában elhelyezett kreálmányt :D Akárhányszor csak meglátom, az arcomon széles mosoly terül szét. Ugyanis ez bekerül az iskolába, és erre mindenki emlékezni fog.

Ahogy a testvéremre is!

Tomek

10-04-30

...ordítanék

Ha a lutaság fájna...

Már szinte nem is emlékszem az utolsó post-ra... Tudom magam alatt voltam, és ez van mikor változik, van mikor még méllyebbre szüllyed, de általában stagnál... Tudom, hogy akkor épp a Ray hanyagol sztori volt terítéken, de ez azóta változott hál' istennek...  Szóval Ray és Ev újra együtt!! Prünytögünk és sátáni kacajokat rikoltunk az égbe :D Hát nem jó?? :D

Voltam színházban is párszor... Gondolom nem írtam még a Pedro Almodovar darabról, a Mindent anyámról című film színpadi adaptációjáról. Sokkoló és vicces, megrendítő és felemelő volt egyszerre a darab, mindenkinek nagyon ajánlom, mert szerintem ez végre megint egy olyan darab volt, amin lehet agyalni :D Nem úgy mint két héttel ésőbb az Othello-n. Hát az elég lehozós volt... Bár nálam Jágó (L) vitte a prímet :D Ő jó volt. Neki hittem:D A Többieknek nem annyira. Viszont volt benne egy szerep. Na az tetszett nem kicsit. Egy 17 körüli lányka játszotta, és a szerepe a sikítozás volt, valamint az, hogy felmászott a rácsokon a diszleten, és megcsókolta párszor a Kálmánt :D Na ezt vállalnám én is :D Sőt a velem utazó pedagógusok többsége velem együtt mászott volna :D

Vertich Színpad is új bemutatót tartott Müller Péter - Márta című darabját vitték színre. Ez az a mű, aminek előadásához annyira elengedhetetlen volt a Forgószínpad megépítése, amit az egyébként is horribilis színháztermi bérleti díj felett pluszként többtízezer forintért lehet igénybe venni / előadás. Szóval ebben is ott van, hogy van akit támogat a város, és van akire magasról tojik... Örülünk, ha a bérleti díjat egy estére ki tudjuk köhögni... na mind1...

Mártáról csak annyit, hogy nekem végső soron tetszett... Kojnok Dávid nagyon tetszett, és Estilla is elég jó volt. A főszereplő nekem az első felvonásaban elég gyengén muzsikált, de a második részben már elég hatásosan hozta a figuráját. Zsombor is jó volt, mint mindig, Demus Peti sokkolóan nézett ki az utolsó képben... Bár volt egy-két zavaró részlet... Pl hogy szerep szerint Demus Peti volt az idősebb fiú, ám a gyakorlatban az öccsét játszó színész kb kétszer olyan idős, mint Peti... Szóval számomra ez elég megtévesztő volt. Ja és a zene. Az elején azt éreztem, hogy ismerős valahonnan a zene, és azt kell mondjam, még tetszett is. Aztán mikor már percenként jött a zene, és mindig ugyanaz, az már idegtépő volt, és unalmas. Aztán mikor rájöttem, hogy ez a zene volt a Jajj apu-ban is, akkor sokkot kaptam, hogy te jó ég!!  A homlokomra csaptam, és sokkolva ültem a nézőtéren. Hirtelen már nem is tetszett annyira a zene, mint első hallásra. Mindent összevetve amúgy jó darab volt, a Jajj apunál legalábbis fényévekkel jobb... :) és tetszettek színpadi megoldások is...

Oh hát ki ne felejtsem! Voltam Tankcsapda koncerten. Igen, be lehet zárni a szájakat, valóban én voltam koncerten, és azt kell mondjam, veszettül jó volt :D Élőben is ott vannak a szeren a srácok :D Előtte alkoholizálgattunk is Zolival, Dáviddal és Bálinttal, úgyhogy a hangulat felettébb vidámra siekrült :D Jó élmény volt. Viszont van valami ami ott történt, és amiről csak nagy vonalakban beszélhetek, mert kell ahoz, hogy mindenki értse, miért vagyok ilyen rosszul...

Szóval történt valami. És a lényeg, hogy én negatív visszajelzést adtam a dologra, aminek következtében megint én vagyok az elsőszámú közellenség a baráti társaságban. Kezdek besokallni, és jöhetne valaki aki megölelget, mert bedepizek itt mindjárt, és akkor csak a baj lesz velem. Szóval van aki úgy véleményezte a dolgot, hogy azt jobb, ha nem is hallom, mert a lelkembe gázolna, van aki nem is ismer igazán, de félreismert... van aki szimplán az orrom alá dörgöli minden nap ezeket a dolgokat. És ez nekem rossz. Tudjátok sosem voltam valami népszerű gyerek, holott végtelenül kedves voltam mindenkivel, és szerettem mindenkit, aki körülöttem volt. Általánosban nagyon utáltak, mert anyukám abban az iskolábandolgozott, ahová mi is jártunk. Úgy gondolták, kivételeznek velem a tanárok. Ha tudnák emnnyivel nehezebb volt nekem...8 év... ezt csak kibírtam valahogy. Aztán jött a gimi. Itt is azt hitték, hogy anyuci kislánya vagyok és majd mindenki kivételezik velem, meg stréber vagyok és hasonlók, csak mert elöl ültem az teremben. Mondjuk valakinek ott is kell ülni, ráadásul szemüveges vagyok, és nem látom a táblát. De no para. Ezt a 4 évet is kihúztam valahogy.
Majd jött ismét egy fantasztikus év, ahol már egyszerre 40 ember utálhatot, mert a JLS-ben is ennyire közkedvelt voltam. Csak amiatt, mert nem akartam kettes lenni mindenből... Van akinek az is elég, de én ennél többre vagyok képes. Szóval ott sem szerettek... Nem is csoda hogy nem tudtam aludni, enni, és hosszan voltam beteg, és depressziós. Persze ezt próbáltam a külvilág felé kevésbbé mutatni, de volt, hogy pánikroham tört rám az iskolában... Abból az Anne Frankos kiállítás rángatott ki...

Most pedig ott tartok, hogy a barátaim is így bánnak velem. Akiben eddig bíztam. Akikre felnéztem, s akik fontosak voltak nekem. Kicsit kibuktam. A tavalyi pánikrohamaim eltűntek ugyan, de nem szeretném, ha visszajönnének. elég rossz időszak volt számomra.

Szóval most itt tartok. Eléggé maagm alatt vagyok. Zümibogyó remélem ma megölelgetsz már kicsit :) Hiányzol! ÉS Soma is hiányzik! ÉS most a szeretet is hiányzik! Nekem most még önmagam is hiányzik.

10-03-24

Széteső világ...

Azt érzem, kezd szétesni a világ körülöttem. Életemben először féltékenységet érzek, és ez borzalmas. Nem vagyok egy féltékenységre hajlamos ember, de most azt hiszem ki lettem dobva a szemétbe. Nem először érzem, de eddig nem zavart, vagy nem érdekelt... vagy csak simán szemet hunytam a dolog fölött...

Eddig mindig az történt, hogy jött valaki, aki fenekestül felforgatta a világom, és azzal egy pár hónapig, vagy egy évig, vagy másfél évig puszipacsi, és hasonlók, minden időnk együtt, és ... miért is fejtem ki, hisz tudjátok. Az újdonság varázsa, vagy a nyugalom, hogy ő nem fog átvágni, vagy egyszerű naivitás. Sülve-főve együtt üldögélni, járkálni, nevetni isteni dolog. De aztán valami történik. És onnantól kezdve eltűnik a varázs. És a fontos személy kezd eltűnni...  Eddig nem harcoltam ezekért az emberekért eléggé... Próbáltam tartani a megszokott kapcsolatot, vagy tenni valamit a barátságunk érdekében, de aztán valahogy úgy voltam vele., hogy mivel egyedül küzdök, akkor inkább hagyom, nincs értelme tovább. Nem akar velem lógni, hát rendben, bár csak kérnie kellett volna, nem erőltetem én magam senkire.  

Azt hiszem ez az oka, hogy a könyvek és én jó barátságba kerültünk egymással. Egy egy ilyen magányos periódus alkalmával falom a könyveket. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy az én táskámban mindig van könyv :D Még ha színházba megyek, vagy akármi történjen, könyv tutira van a táskámban... Viszont amikor azt érzem, fontos vagyok valakinek, akkor az a könyv csak utazgat velem.

Sajnos ismét egy hanyagolt időszaknál vagyunk. Illetve vagyok. De ezért a barátságért most küzbeni fogok. Felőlem azzal megy moziba, akivel akar, azt néz, amit csak akar. Még azt sem várom el, hogy legalább egy sms-t írjon nekem hetente. Már az esti msn-t sem várom, mert sosincs ott. Valahogy soha, mikor kellene. Jó lenne beszélgetni vele, de nem nagyon mutat hajlandóságot. Újabban én vagyok a B terv, vagy akinél fontosabb, hogy ő lehessen Sherlock Holmes segédje. Ami nézzünk szembe a tényekkel, nem épp egy nyugdíjas állás, és még csak nem is kifizetődő.

Amúgy, ha megtudnám, hogy bármelyik ismerősöm csak brahiból is, de követ engem, vagy kutat utánam, esküszöm nem állnék jót magamért. Ez őrület. Micsoda hobby...

A múlt héten rendeztem egy kisebb féltékenyséi jelenetet, de megnyugtatott, és eloszlatta a felhőket. Csakhogy új dologra derült fény, és elég pipa vagyok. Áh... utálom ezt a kifejezést.

Most kicsit kiborultam. Mi ez  mindenki blogol dolog? És hogy újabban mindenki regényt akar írni?? Na nemár... Senkinek nem mondtam, csak Editnek, hogy tervezek valamit, végre, de így most abszolút elment a kedvem a dologtól... 

Darabokban a szívem, darabokban a világom, és ...   lehet hogy végzek ezzel a blog dologgal. Most elégnek érzem ... majd meglátom...

10-02-23

A nővérem húga

Gyanútlanul keresgéltem az interneten.  Szokás szerint felnéztem a YouTube-ra is, mert szeretem megnézni egy egy film Trailerét, amit később szívesen megnéznék moziban is. Miután befejeztem az aktuális kedvenc trailer végignézését, a kis böngészőben szemet szúrt egy kép. A nővérem húga című film plakátja. Gondoltam miért ne nézhetném meg. Mindenki tudja rólam, hogy nem beszélek angolul, és nem is értettem sokat a történetből, de észrevettem a nyilvánvalóan rákra utaló jeleket. Aztán a fülem kiszűrt egy két szót, amit én is megértettem. Megnéztem egymás után háromszor, és kezdett elfogni a rosszullét. Minél többször néztem, annál jobban fájt a szívem. Megértettem a töténetet.

Gyorsan rákerestem a történetre és mikor sikerült megtalálnom a fülszöveget, szinte sokkot kaptam a felismeréstől.

Kezdjük ott, hogy van egy család. Anyu, apu, kisfiú, és egy mégkisebb lány, akinél egyik pillanatról a másikra a legsúlyosabb leukémiát diagnosztizálják. A kislány mindössze két éves. A családból senki nem alkalmas a donorságra. Az orvos szerint viszont a legbiztosabb túlélési esély egy közvetlen rokon donorációjával kapható. Így a család mesterséges megtermékenyítés útján vállal egy harmadik gyermeket, aki tökéletes genetikai mása a beteg gyermeknek, így megmentheti az életét.

Mikor a harmadik gyermek 13 évesen beperli a szüleit, hogy önrendelkezési joga legyen a saját teste felett, a család felbolydul. Ez a döntés a beteg gyermek életébe kerülhet, ám a 13 éves Anna úgy tűnik besokallt, hogy ő maga nem beteg, mégis rengeteg időt tölt kórházban, fájdalmas műtétek sorát végzik rajta. Rajongásig szereti a nővérét, és nem akarja elveszíteni. Saját magával is hadilábon áll. Az anya viszont egyre kétségbeesettebben próbálja életben tartani leukémiás lányát.

Eközben persze ott van még a bátyjuk is, aki egyre vadabb dolgokat követ el, ő a család fekete báránya. Számára óriási traumát jelent, hogy ő maga nem tehet semmit a húgáért.

A család élete a betegség körül forog, miközben próbálnak normális életet élni. A bírósági ítélet megosztja a családot, akik kénytelenek átélni legrosszabb rémálmaikat.

El- elmosolyodtam néhány résznél, de meg kell valljam, már a harmadik bejegyzésnél zokogtam is. Ez nálam felváltva hullámzott. Külön érdekesnek találtam, hogy a család minden tagja történetmesélő, és így minden szemszögből megkapjuk a válaszokat, és  kérdéseket...

Mondanom sem kell, hogy a Picoult-tól már megszokott váratlan traumatikus fordulattal zárul a történet, ami egyszerűen sokkolóan hat az olvasóra. Sok minden eszembe jutott, hogy mi történhet majd a könyv végén, ám ez az eshetőség valahogy fel sem merült bennem. Tragédiák és csodák sorozata ez a mű. Mindenkinek nagyon ajánlom. Fantasztikus élmény volt olvasni ezt a regényt.

Végezetül el kell mondjam, hogy az ember bármire képes lehet. Tetteinknek csak a képzeletünk szabhat határt! Élj úgy, hogy ne legyen mit megbánnod, és élvezd, amit elérsz! Tégy meg mindent, hogy az álmaid ne csupán álmok maradjanakj! 

10-02-08

Halálra unom magam, mert otthon hagytam a könyvem...

...ennek örömére most kitöltöm végre azt a tesztet, amit Ricsi már vagy két hónapja kért, hogy töltsek ki én is, de lusta voltam eddig, hogy átmásoljam a kérdéseket a blogjából. Basszus már nem is emlékeztem rá heha :D

Teszt a javából XD

Hiba volt-e az utolsó kapcsolatod? – Nem

Hiszel Istenben?- nem

Kinek mondtad utoljára, hogy “szeretlek”? – anyukámnak

Megbántad? – soha

Voltál valaha depressziós? – igen

Ki a legjobb barátod? -- Soma és Ricsi

Fiú vagy lány vagy? – lány

Párkapcsolatban élsz most? – nem

Hogyan akarsz meghalni? – Fájdalommentesen. Alvás közben.

Mit ettél utoljára? – Fornetti sajtos pogácsát

Voltál valaha szerelmes? – igen

Mi az igazi neved? – Dóra

Gyűlölsz most valakit? – nem szoktam gyűlölni embereket

Hiányzik most valaki? – most talán nem

Felcsavarod vagy szétvágod a spagettit? - Felcsavarom

Sokat napozol? – NEM. Jobb szeretek vízben lenni :D

Milyen háziállataid vannak? – egy macskám van, Dürike, és rengeteg hal

Mit érzel most? – unatkozom, de közben nevetek a teszt szánalmasságán :D

Ettél már úgy kocsiban, hogy te vezettél közben? – nem

Félsz a pókoktól? – nem

Ha lehetne, visszamennél az időben? – azt hiszem igen. Talán az Ókori Görögországba, vagy mondjuk Egyiptomba.

Megbántál-e valamit a múltadban? -  van

Mik a terveid a hétvégére? – Messze van az még. de Somával nézzük a Téli Olimpia megynitóját.

Szeretnél gyerekeket? – persze

Csókolóztál már olyan emberrel, akinek a neve M-mel kezdődött? – igen

Gyorsan gépelsz? – szerintem nem, de mások azt mondják

Van piercinged? – nincs

Akarsz (még) piercingeket? – nem

Jó a kiejtésed? – szerintem igen

Hiányzik valaki a múltadból?- igen

Mire vágysz perpillanat a legjobban? – Perpillanat egy nagy ölelésre, vagy egy forró csókra :D

Csókolóztál már teherautón? - nem

Ültél már lóháton? – igen

Törted már össze valakinek a szívét? – igen, de sajnos olyanét, akit nem akit nemakartam bántani

Élnél-e együtt úgy valakivel, hogy nem mész hozzá/nem veszed el feleségül? – Egy darabig biztos, de szeretnék aztán férjhez menni

Mi zavar most a legjobban? – Most az, hoyg ülök az irodában, és álmos vagyok.

Szerettél-e valakit annyira, hogy az fájt? – igen

Szeret valaki a családodon kívül? – igen, azt hiszem

Mi a kedvenc színed? – kék

Mi a kedvenc illatod? – az eső utáni illat

Öltöztél már át járműben? – igen

Mosakodtál már mosogatóban? – igen

Jó kapcsolatod van a szüleiddel? – az átlaghoz képest igen

Ki előtt sírtál utoljára? – apukám

Könnyen adsz második esélyt? – túl könnyen

Ez az év a legjobb az életedben? – Eddig nagyon nem...

Mi volt a beceneved gyerekkorodban? – Doriszka, Dorka, Guzmics

Voltál-e már valahol házon kívül teljesen meztelenül? – persze, kiskoromban

Jó embernek tartod magad? – vannak hibáim, de alapvetően igen

Hiszel abban, hogy minden okkal történik? – Inkább azt mondanám, nem hiszek a véletlenekben

Mi volt az utolsó dolog, amit azelőtt tettél, mielőtt lefeküdtél volna aludni múlt éjszaka? – a Tavaszébredés musical A könny úgy bánt / Zord tél távozz című számát hallgattam, és dúdoltam magamban.

Van valaki, akit szeretnél, hogy még mindig életben legyen? – van

Mit hallgatsz most? – Class FM - Arash: Boro Boro XDDD

Szereted a kínai kaját? – már igen, vagyis amit kóstoltam eddig, az ízlett

Tudod, mikor van apukád szülinapja? – 1964. augusztus 6.

És anyukád szülinapját tudod? – 1966. május 29.

Félsz a sötétben? – nem

Önző vagy? – sajnos néha igen

Hiszel az igaz szerelemben? – mindennél jobban

Unatkozol most? – másért nem tölteném ki ezt a tesztet...

Szeretnél megházasodni? - igen, de azt szeretném, ha életre szóló házasság lenne, nem vagyok a válás híve. Onyahoz szeretnék hozzámenni, akivel életünk végéig szeretjük, becsüljük egymást, sé kitartunk egymás mellett jóban rosszban.

Éhes vagy? – nem

Van bankszámlád? – nincs

Mi szerez örömet? – az olvasás, vagy ha adhatok valakiek valami találó ajándékot, sé látom, hoyg teli találat volt :) , meg persze ha a barátaimmal vagyok

Szeretnél nevet változtatni? – nem hiszem, bár ha egyszer híresség leszek, akkor művésznévként tutira Dorisz leszek XD

Voltál már Alaszkában? – nem

Szoktál híradót nézni? - Ha apu otthon van, akkor kénytelen vagyok...

Mi a csillagjegyed? – skorpió vagyok rák aszcendenssel

Mit teszel, ha a legjobb ellenkező nemű barátod belédszeret? – azt hiszem majd kiugranék a bőrömből. De ez nagyon aljas kérdés az én esetemben...

Szereted a barátaidat? – rajongásig :)

Kihez beszéltél utoljára? – a főnökömhöz

Számít-e az, ha a barátod/barátnőd dohányzik? – amíg nem fújja az arcomba a füstöt, addig engem nem zavar, hiszen az ő testéről van szó, mindenesetre jobb szeretem, ha nem dohányoznak a környezetemben

Este vagy reggel szeretsz fürdeni? – este

Hányas lábad van? – 35

Ha bekapcsolod a tévét, melyik csatornára kapcsolsz először? - HBO

Ha halálraítélnének, mit kérnél utolsó vacsorának? – azt hiszem kihagynám a vacsit, sé inkább a családomat szeretném tovább látni

Süket, néma vagy vak lennél inkább? – azt hiszem áááá  nem tudom. hiszen be nem áll a szám soha, imádom a zenét, és a filmeket, meg a színházat, szóval igényt tartanék az összes érzékszervemre. Ha muszáj választani, akkor néma lennék, azt hsizem

Szereted a benzin szagát? – gyomorforgatónak tartom

Volt valaha fogszabályzód? – sajnos nem, pedig rám férne

Sárgára vált a közlekedési lámpa, fékezel vagy gyorsítasz? – az attól függ :D

Ha sakkozol, a feketékkel vagy fehérekkel szeretsz játszani? – unalmasnak tartom a sakkot, így nem is játszom. de talán inkább fekete lennék...

Milyen rágót szoktál enni? – Sárgadinnyés Orbitot

Ha választhatnál egy emberfeletti képességet, mi lenne az? – repülni szeretnék :D

Huh jó gagyi teszt. Amit Zombieyanos oldalán láttam, az jobban tetszik :D ÉS mivel hót unalmas itt az élet, kitöltöm azt is XD

Teszt 2

*Alapok

Becenév: Dorisz
Horoszkóp: skorpió
Kínai horoszkóp: azt hsiezm kígyó, vagy sárkány
Szerencseszámod: 4, 9, 11
Vallás: nem vagyok vallásos

*Külső

Magasság: 167 cm
Súly: 62 kg
Szemszín: kék, kicsit szürkés
Hajszín: világosbarna
Szemüveg/kontaktlencse: van szemüvegem, és kontaktlencsém is, bár az most épp elfogyott :)
Szeplők: nyáron előjönnek a naptól...
Tetoválás: nincs
Piercing: nincs

*Milyen színű a … ?

Fogkeféd: kék-fehér
Biciklid: kék
Autód(tok): apué ezüst, anyué piros
A bögre, amiből utoljára ittál: fehér alapon piros Wella logós, irodai
Telefonod: fekete
A toll, amivel utoljára írtál: fekete filc
A körmöd: gyári :D semmi festék :)
A szék, amin ülsz: fekete
Ágyneműd: világos színű, bézs
Szőnyeged: szürke

*Személyiség

Jellemezd magad két szóval: rajongó, barátságos
Alapvetően pesszimista vagy optimista vagy?  optimista 
Félénk vagy inkább bátrabb? bátor
Lenézel másokat? nem jellemző rám

*Szerelem

Hiszel a szerelemben? igen
Létezik “szerelem első látásra”? azt hiszem
Most szerelmes vagy? nem
Első csók? emlékezetes volt :)
Jelenleg szabad vagy? igen
Visszautasítottál valaha valakit? igen
Téged visszautasítottak már? igen
Félénk vagy, ha randizásra kerül a sor? Nem

*Szex

Beállítottság: hetero :)
Bizonytalan vagy a beállítottságodban? abszolúúúte nem :)
Szűz vagy? nem

*Előfordult valaha, hogy …

Aludtál a szabadban? sátoroztunk már családdal, barátokkal, de nem hsizem, hoyg a puszta ég alatt aludtam volna
Voltál már szerelmes? igen
Csókolóztál haverral? előfordult
Ittál alkoholt? Igen
Nyomtál már rágót a pad aljára? soha
Vezettél autót? igen, de nem szeretek vezetni
Elejtetted a mobilodat? nem is tudom megszámolni, hányszor esett ki a lyukas markomból :D
Találkoztál valakivel, akit neten ismertél meg? volt már rá példa
Voltál Disneylandben? Nem, de eszméletlen jó lenne eljutni az egyikbe :D
Voltál chat-oldalon? Igen, de irritáltaka  perverzek, szval erről leszoktam :D
Vágtad már saját magad a hajad? Én magamnak konkrétan soha, de életemben még csak egyszer vágta fodrász, ha jól tudom, illetve egyszer mikor 5 éves voltam, akkor is, szóval nekem mindig anyu vágta a hajam...
Tettél olyat, amit megbántál? Előfordult már.
Lógtál suliból? Egyszer két óráról...
Bungee-jumpingoltál már? Nem, nem is akarok.
Ütöttél már meg valakit? Igen
áztál már? Lényegében, amikor esik az eső, akkor mindig :D
Voltál már letartóztatva? Nem, hiszen sosem szolgáltam rá.
Törtél már be más házába? Nem. 
Voltál már temetésen? Még soha.
Használtál már öngyújtót? Igen, meggyújtottam a teamécseseket a temetőben...
Voltál már színpadon? De még hányszor :D
Füveztél? Nem
Gyűjtesz képregényeket? Nem.
Nézed a híradót? Apu miatt néha muszáj.
Ötnél több rap-albumod van? Nem, szerintem konkrétan egy darab sincs.
Van iPodod vagy mp3 lejátszód? Van.
Szereted a Disney filmeket? Rajongásig :D
A “lol” kifejezést élő beszédben is használod? Igen :D De már eléggé leszoktam róla.
Dohányzol? Nem
Hetente eszel gyorskaját? Ezt így nem állítanám. Van, hhogy egy héten kétszer, és van, hoyg egy hónapig semmi... Abszolút változó.
Voltál külföldön? Igen
Szereted a videó-játékokat? Nem tudom, mert nincs olyanom...
Volt, hogy megnyomkodtad a lift összes gombját egyszerre? Soha
Volt, hogy megittál egy egész doboz tejet egy óra alatt? Nem
Ültél repülőn? Sajnos még nem.

*Múlt

Legrégebbi emlék: Azt hiszem talán az, amikor Lőrinczy Andrissal egy kádban fürödtünk, műanyag kék bálnákkal játszottunk. Max 3 éves lehettem, mert úgy rémlik, a testvérem még nemszületett meg, vagy extra pöttöm volt. ^-^
Valami, amit jó lenne elfelejteni: Nem jut esembe ilyen...
Mit csináltál 2000 szilveszterén, az ezredfordulón? Ööööö... sajnos nem emlékszem rá, 12 éves voltam, gondoloma  családdal buliztunk valahol. Vagy Kollinál?? Nem tudom...
Mit csináltál, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottad? Épp akkor értem haza színjátszóról, mikor a szüleima  CNN előtt ültek, és teljesen ledöbbentem...

*Jelen

Hogy érzed magad? Már éhes vagyok kicsit, de amúgy jól.
Mit viselsz? Farmert, virágmintás felsőt, zöld kardigánt, és csíkos zoknit, azon pedig egy bakancsot :)
Mire gondolsz? Arra, hoyg vajon mit fogok ebédelni :) 
Mik a terveid mára? Mivel elmarad a Tai Chi, azt hiszem hazamegyek, megnézem a Szívek sállodája ma reggeli részét, és eszek valami fincsit, aztán olvasok, vagy zenét hallgatok, vagy mosogatok :S segítek otthon, aztán 8-10ig msn, és Jóban rosszban :D
Most hol vagy? Az irodában...

*Mikor …

… kezdtél iskolába járni? 7 évesen, 1995. szeptember 1-jén. :D
… találkoztál először a legjobb barátoddal? amikor az Ózban játszotta a Madárijesztőt.
… mentél utoljára vásárolni? Múlthéten valamikor
… vettél utoljára új nadrágot? szeptember/október... nem tudom.
… gyújtottál utoljára gyertyát? Adventkor.
… voltál utoljára suliban? pénteken...

*Filmek

Rendezés vagy producerkedés? inkább néző vagy szereplő :D
Gondoltál valaha arra, hogy a filmbizniszben dolgozz? Igen, színészkednék szívesen :D, vagy Szinkronizálnék :D 
Milyen szerepben tudnád elképzelni magad egy filmben? vidám hétköznapi lány, súlyos titokkal :D  Bár lennék sorozatgyilkos is, vagy profilozó :)
Melyik a legkevésbé ijesztő horror, amit valaha láttál? Kör ? asszem azt láttam XD
Milyen műfajú lenne a saját filmed? vígjáték, vagy dráma

*Zene

Melyik bandákat tudnád ÖRÖKKÉ hallgatni? Jack Jack, és nem tudom :D
Mit hallgatsz most? Most a Class FM-et, de egyébként Tavaszébredést.
Milyen bandát hallgattál öt évvel ezelőtt? Nem emlékszem én már arra...
Négy-öt éve milyen volt a zenei ízlésed? színházcentrikus
Melyik énekeséhez hasonló hangot szeretnél? Vágó Betti :)
Melyik filmnek van a legjobb zenéje? Moulin Rouge

*Álmok és rémálmok

Gyakran vannak rémálmaid? Előferdül néha.
Általában miről álmodsz? szerelemről :D
Miről álmodtál legutóbb? azt hiszemegy csókról...
Mi volt a legutóbbi rémálmod? Legutóbbi rémálmomban azt hiszem autóbalesetünk volt, és nagyon rossz volt a családomat magatehetetlenül látni...
Mi volt a legérdekesebb álmod? Azt hiszem az, amibennagy pocakom volt, mert terhes voltam, és megindult a szülés, de egész éjjela kórházat kerestem álmomban :D
Volt olyan álmod, ami valóra vált? Nem tudom...

*Suli

Suliba jársz? Nem
Ha igen, hová? -
Hányadikos vagy? -
Milyen osztályba jársz? -
Kedvenc tantárgy? -
Hány órád volt ma? -
Mik voltak ezek? -
Kijössz az osztálytársaiddal? -
Kaptál ma jegyet? -
Kedvenc tanárod? -

*Sport

Kedvenc sportod? Szertorna
Sportolsz valamit? Tai Chi
Ha igen, mióta? Szertornáztam 12 évig, balettoztam 7 évig, és most a Tai chi még csak 3-4 hónapja tart.
Ha igen, milyen gyakran? Tai Chi minden hétfőn van :D

*Mi az első dolog ami eszedbe jut…

Láncfûrész – Gyilkos elmék
Iskola – jó lenne már...
Tehenek - FarmVille
Egerek – csórikáim, a macskám szerintem mindet kiirtotta a környéken...

*Az elmúlt 3 napban …

Beszéltél telefonon? Igen.
Voltál moziban? Nem
Sírtál? Nem
Cigiztél? Nem
Megittál egy üveg vizet? Tuti :D
Olvastál könyvet/újságot? Igen.
Néztél tévét? Néztem
Zuhanyoztál? Nem. Fürödni szoktam.:D
Fényképeztél? Igen.
Hallgattál zenét? Igen.
Mondtad valakinek, hogy szeretlek? Mondtam.
Mondtad már valakinek, hogy utálod? az elmúlt 3 napban nem, és nem is túl gyakori, nem emlékszem, mikor és kinek mondtam ilyet utoljára...

*Kedvenc

Kedvenc szín: Kék, sárga, főleg meleg színek...
Kedvenc évszak: tavasz
Kedvenc hónap: május
Kedvenc nap: szombat
Kedvenc napszakod? délután
Kedvenc illat: Atz eső utáni illat, és a kedvenc parfüm illatom a Naomi Campbell: Seductive Elixír
Kedvenc ruhadarab: szoknya
Kedvenc hangszer: kasztanyetta
Kedvenc horrorfilm: XD nem tudom, mert nem nézem :D
Kedvenc vígjáték:  Marley meg én
Kedvenc elmélkedős  film: Good Will Hunting <3
Kedvenc mese: Anasztázia
Kedvenc mesehős: Malacka
Kedvenc sorozatod: Gilmore Girls, Gossip Girl, Orange Coutry
Kedvenc reklámod: Csúszok haza Bébibogyóóóó!!
Kedvenc zenéd: Aktuálisan Tavaszébredés:  A könny úgy bánt/ Zord tél távozz, és a Napfényt akarok látni a Funny Girl-ből
Kedvenc tárgyad: könyv
Kedvenc része a szobádnak: az ágyam
Kedvenc része a házadnak: a terasz
Kedvenc könyved: Jodi Picoult - Tizenkilenc perc, és Philip Beard - Kedves Zoé!
Kedvenc újságod/magazinod: Cosmopolitan
Kedvenc autómárka: nincs
Kedvenc lánynév: Szeretem a Lucát, a Sárát, és most az Evangeline-t :)
Kedvenc fiúnév: Dávid, Bálint, Gergő

*Válassz

Szemüveg vagy kontaktlencse? szemüveg
Film vagy mese? film
Könyv vagy újság? Könyv
Kakaó vagy kávé? kávé
MSN vagy skype? MSN
IWIW vagy myVIP? Facebook :D  amúgy inkább Iwiw
Sport vagy lustulás? sport
Futás vagy biciklizés? biciklizés
Fehér vagy fekete? fehér
Tél vagy nyár? nyár
Hideg vagy meleg? köztes
Víz vagy homok? víz
Rendőr vagy tűzoltó? tűzoltó
Labda vagy lufi? lufi
Hajó vagy repülő? hajó
Angyal vagy ördög? ördög :)
Sírás vagy nevetés? nevetés
Egyedüllét vagy társaság? Társaság
Nokia vagy Sony Ericsson? Nokia
Ceruza vagy toll? toll
Zuhanyzó vagy fürdőkád? fürdőkád
Gyorsbüfé vagy étterem? gyorsbüfé
Szénsavas vagy szénsavmentes? Szénsavas
Busz vagy vonat? busz
Szemceruza vagy szájfény? szemceruza
Motor vagy autó? autó, a motortól rettegek
Foci vagy röpi? tenisz
Páros szám vagy páratlan? Páros
Orbit vagy Winterfresh? Orbit. 

*Egyéb

Hány éves leszel 5 év múlva? 26
Szerinted akkor házas leszel? nem
Melyik filmet láttad utoljára? Sherlock Holmes
Kit tárcsáztál utoljára? aput
Ki hívott téged utoljára? az egyik sofőr...
Kitől kaptál utoljára smst? egy sofőrtől...
Jobban szeretsz smst írni, vagy telefonálni? Sms-t írni.
Van háziállatod? Igen.
Mit csináltál tegnap éjfélkor? Olvastama  Pokoli báléjszakákat.
Hova mentél utoljára? le az irodaház elé, mert apu hozta a bérletem :D
Mit szeretsz a télben? Sétálni a hóesésben
Mit szeretsz a nyárban? a záporokat
Mit szeretsz a tavaszban? A nyíló virágokat, és a pillangókat
Mit szeretsz az őszben? A színeket
Társaságkedvelő ember vagy? Igen
Melyik a kedvenc éttermed? KFC
Melyik a kedvenc kávézód? Frei
Mit ettél utoljára? Fornetti sajtos pogácsát
Melyik a kedvenc desszerted? tesóm féle csokis sütemény :D, Gesztenyepüré, Profiterol
Melyik a kedvenc levesed? Kínai tésztaleves, meg anyu húslevese, és persze a köménymagos leves pirított zsemlekockákkal :D
Szereted a kávét? igen
Naponta mennyi vizet iszol? sokat :)
Mit iszol reggelente? teát
Hason fekve alszol? igen :)
Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat? igen
Szereted a Snoopy-t? igen
Tudsz pókerezni? igen
Jártál valaha Kanadában? nem
Ismersz valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint neked? Többet is :)
Szeretnél gyerekeket? igen
Beszélsz idegen nyelveket? fogjuk rá
Voltál valaha kórházban? állítólag voltam ilyen bentfekvősön, de nem emlékszem
Tenger vagy medence? tenger .
Gyakran hordasz ékszereket? fülbevalót mindig
Melyik a kedvenc tévéműsorod? Gordon Ramsay Pokol konyhája, Jóban rosszban
Ki a legviccesebb ember, akit ismersz? A testvérem :D
Plüssállatokkal alszol? igen
Milyen a mobilod csengőhangja? Muse - Supermassive Black Hole
Megvannak még a gyerekkori ruháid? mindet örökölte már valaki
Milyen színű a fal a szobádban? fehér
Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja? nem
Sokat flörtölsz? gondolom...
Olvasol napilapokat? nem
Nézel valamilyen szappanoperát? Ilyen venezuelai cuccot?? nem
Ha lenne rá lehetőséged, úsznál delfinekkel? naná xD
Melyik a kedvenc szendvicsed? melegszendvics
Van olyan ember, akire stílusikonként tekintesz? nem 
Melyik a kedvenc bőrszíned? a fehér, de nagyon tetszik, amikor valakinek halovány kreolos a bőre, és persze nem a szolitól
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? színes tunikákat farmerrel
Mit szeretsz magadban a legjobban? a szememet
Milyen színű a szemhéjfestéked? nem sminkelek
Milyen színű a szempillaspirálod? nincs
Milyen hosszú a hajad? vállam alá ér már vagy 8-12 centivel :D
Melyik családtagodat szereted legjobban? anyu, Öcsibogyó
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? zuhannyal együtt kb 10 perc :D
Otthon meztelenül járkálsz? csak a fürdő és a szobám közt, ha tutira nem láthat senki :D
Van, hogy körbetáncolod a hálószobádat egy szál fehérneműben? persze
Mi idegesít leginkább a fiúkban? azhogy úgy gondolják, menő, ha valaki igénytelen, és azt, hoyg képtelenek a kompromisszumokra ( tisztelet a kivételnek ), és hogy sosem ismerik el a más igazát
Szereted a szakállas/borostás pasikat? nem
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? őszinteség, bizalom, kommunikáció, nevetés
A külső számít? Hazudnék, ha nemet mondanék
Szeretnél piercinget a köldöködbe? nem
Tartod a kapcsolatot azokkal a társaiddal, akik elmentek az osztályból? Tartom néhénnyal a régi osztályaimból, de olyanokkal, akik útközben leváltakaz osztályból, nem nagyon...
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? hangosan :D
Milyen színűek a függönyeid? krémes sárga :)
Hol szoktál vásárolni? Kínaiban, vagy Turkálóban :D Kincsekre akadhat az ember, ha nyitva tartja a szemét :)
Most mire gondolsz? Hogy meddig tarthat mg ez a teszt
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? igen, minden nap
Szereted a gyerekeket? igen
Milyen alkoholt ittál utoljára? Vodka narancsot
Félsz az elkötelezettségtől? nem

Háhhá csak vége lett :D már vagy két órája ezzel tökölök :D XDDD

Na csáááó :D

10-02-02

Munkaterápia

Hogy is modjam, hogy ne legyek vulgáris... Állatira nagyon nagyon nagyon de rohadtul elegem van :D Itt ülök még  3 után is, mert egy csodálatos szervezet, no meg persze a főnököm nem jutnak dűlőre és én nem mehetek még haza... Méghogy haza... Pláne, hogy színházba megyek. Tudtam én, hogy nem lesz már időm hazamenni!!! Tiszta ideg vagyok, mert már a Gagarinban kellene edzést tartanom a kicsiknek, erre ezt máris bebuktam, és reménykedhetek, hogy a buszomat a színházba elérem.  Mert ha nem, akkor eszeveszett balhét csinálok, és abban nem lesz köszönet, az tuti !!!  Ajj ez irritál. Basszus a huszadik telefon után is csak ülünk itt és várunk, mert nem történik semmi. A főnököm meg ebédelget ... Ajjjjj!!!!

Valaki vidítson fel, nem tudom hogy, találja ki, mert most fel fogok robbanni... utálom, hogy arra nincs lehetőségem, hogy a mellékhelységbe kimenjek....

Na folytatom a magamban fortyogást, de ez már kikívánkozott belőlem...

10-02-01

Érdekes ötlet...

Üdv újra a behavazott világból :D

A hétvégén azt hiszem szolíd 40 cm-nél nemesett több hó, így a helyzet csodálatosan szép, és életveszélyes :D A reggeli közlekedés egyébként is parádés a városban, de így, hogy a kétsávos útból, ami persze kétirányú is, lett egy egysávos, mivel a hókotrónak csak akkora a lapátja, így elég necces, hogy két szembe haladó jármű gond nélkül elférjen egymás mellett... Azért persze mi megpróbáljuk, mert nincs előttünk legyőzhetetlen akadály :D Miért is lenne :D

A lényeg persze, hogy beértünk időben a munkahelyekre, iskolákba, és minden oké. Főképp, hogy szerintem 21 évem alatt egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam hókotrót munka közben, a hétvégén sikerült elkapnom egyet :D

Na de térjünk rá a mai témámra, ami szerintem elég érdekes. Tudom, titeket anyira nem hat meg az olvasás témakör, engem viszont annál inkább... Az olvasás szerelmese vagyok. Úgy döntöttem minden könyvről írok majd, amit éppen elolvastam, ezek közt lesz tinigagyi, és dráma, vagy akár Coelho féle modernitás is. Most épp a tinigagyi könyvek vannak terítéken, amiből 7 kötetem van, pontosabban 9, ha a másik két különállót is nézzük, és már csak kettőt kell elolvasnom... XD

Na de az a helyzet, hogy úgy két hónapja olvastam egy internetes újságban, hogy Angliában van egy kis falu, ahol nagyon szeretnek az emberek olvasni, de nincs könyvtár a közelben, ahová járhatnának. Így kialakítottak egyet maguknak. Van ugyanis a faluban egy telefonfülke, amit nem használnak, és azt alakították át a falu könyvtárává. Mindenki adott a közösbe könyveket, és akárki elvihet onnan könyvet, persze adminisztráció mellett, és aztán ha elolvasta visszateszi a könyvet. Minden féle-fajta témával találkozhat az ember, és ezt felettébb ötletesnek tartom.

Azt vettem észre, hogy ha írok egy könyvről, amit épp elolvastam, és amitől épp megszakad az én picuri szívem, több visszajelzést is kapok, hogy bár nem olvasnák el az emberek maguktól ezeket a könyveket, de kedvet kapnak attól, amit én írok róla. És itt jött az ötlet. Rengeteg könyvem, könyvünk van a családban, széles témaválasztékban. Modernebbek főleg nekem vannak, de azért igyekszünk. Gondoltam írok egy kisebb listát, és tőlem is lehetne kölcsönözni könyvet. Nos persze ez csak a közelben élőknek fog menni, mert eléggé féltem a könyveimet, és nem bíznám a Magyar Postára a dolgokat... Bár mivel főként a szűk baráti köröm jelez vissza a könyvbejegyzésekről, ez a lehetőség is csak őket érdekelné...

Bár azt is hozzá kell tennem, hogy szigorú határidős rendszer lenne, ugyanis parázok, hogy sokág nem kapom vissza imádott tárgyaimat...

Na most, hogy leírtam a csodás ötletet, és vissza is olvastam, így állati hülyén hangzik a dolog. Ez egy gagyi ötlet. Szóval az lesz a dologból, hogy lesz egy könyvlistám, amit majd úgy vezetek, hogy minden cím piros lesz,és megjelölöm zölddel, ha már kiolvastam, és teszemazt lilával, amiről már írtam is. A többit meg majd pótlom :D

Persze kölcsönadom a könyveimet, de nagy odafigyelést, óvatosságot, és persze határidős visszaszolgáltatást von maga után a dolog. Mert megszakad a szívem még a leguncsibb, leggagyibb könyvemért is.

Viszont erről meg eszembe jutott, hogy vannak vándorkönyvek a világban, aminek az a lényege, hogy ha valakinek van egy kedvenc könyve, akkor azt megoszthatja másokkal is olymódon, hogy tesz bele egy levelet, amiben elmagyarázza, hogy az övé a könyv, beleírja a címét is, ha esetleg valaki visszaküldené, de igazából el kell hogy olvassa a megtaláló, és bele kell írnia, hogy hol találta a könyvet, és mikor. Mert az eredeti tulaj, mikor beletette a levelet, otthagyja valahol. És előbb utóbb visszakerül hozzá, vagy az ország különböző pontjain bukkanhat fel :D És mailben is vissza lehet jelezni az eredeti tulajnak, hoyg tetszett e a könyv, esetleg véleményt lehet alkotni, megköszönni, akármi... :D  Ez egy jó játék :) Bár én félteném a könyvem :D Na ezt lehet egy kicsit bonyolultan írtam le :D:D

Vélemény??

10-01-28

Tizenkilenc perc

" Tizenkilenc perc alatt sok minden történhet. Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet.  Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla."

Sőt Tizenkilenc perc elég arra, hogy fegyverekkel és lőszerekkel töltött hátizsákkal besétálj az iskolába, és megölj 10 embert magad körül, valamint megsebesíts még 19-et. Az irányítás a kezedben. És elintézheted azokat, akik megkeserítették az életedet.

A kérdés csupán annyi, hogy megteheted e, hogy a pszichikai és fizikai bántalmzásokra , az évek hosszú során át nap mint nap elszenvedett erőszakra Te is erőszakkal válaszolsz. A téma aktuális. Azt kell mondjam, már Magyarországon is. Gondoljunk csak a Pécsi egyetemen történt lövöldözésre, és annak áldozataira. Gondoljunk az áldozatok családjaira, barátaira, a jelenlévőkre. És az az igazság, gondolnunk kell az elkövető családjára is, akik szintén akkora pofont kaptak az élettől, mintha az ő fiuk/lányuk halt volna bele egy golyó által ütött sebbe.

Úgy érzem ez a könyv minden lehető szemszögből elénk vetíti mind az elkövető, mind az áldozatok életét, és azt is, hogy egy ilyen bűncselekmény elkövetéséhez nem csupán az az ember kell, aki meghúzza a ravaszt, hanem aki ebbe az emberbe beletörli mocskos lábát nap mint nap, újra és újra.

Tudjátok, mikor kezembe vettem ezt a könyvet, megnéztem a borítót, amin azonnal a szempárban fellelhető fájdalom, és a vérfolt szúrt szemet. Úgy gondoltam, biztos egy lányregény, amin majd kisírhatom a szemem, ahogy szoktam, és amit annyira szeretek. Aztán elolvastam a fülszöveget, aminél tátva maradt a szám. A téma akkora súllyal nehezedett a szívemre, hogy szinte szétfeszítette a mellkasom, és ki akart törni az elfúló sikoly, amit egy áldozat már nem volt képes elsikoltani. Azonnal belevetettem magam az olvasásba, és nem bírtam letenni a könyvet. A történet előrehaladtával többször könnybe lábadt a szemem, de az események nem engedték, hogy könnyeim végigfussanak arcomon. Mert helyüket a folyamatos döbbenet, és a düh vette át.

Igen, dühös voltam. Azokra a könyvbéli alakokra, akik újra és újra belerúgnak az emberbe, aki épp arra jár, és nem foglalkoznak azzal, hogy egyszer ők is lehetnek az épp csak arrajárók. Az iskolán belüli kasztrendszer összeomlik. Egy ilyen gyötrelmes vérfürdő után a "lúzer" és a "nagymenő" is csak egyszerű ember, aki MÉG él...

Ajánlom figyelmetekbe a könyvet, illeteve az írónő többi magyar nyelven is megjelent alkotását. Azt hiszem megéri elolvasni, hiszen ez a döbbenetes történet bármikor az életünk része lehet. Azt hiszem fenn kell tartanom a helyet ennek a könyvnek a szívemben, amíg csak dobog...

"Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban."

10-01-28

Vallomás...

A cím helytálló. Tartozom egy vallomással. Évek óta nem akarom bevallani senkinek, de rettegek. És nem véletlen ez az érzésem.

Mindenki tudja rólam, aki csak ismert az általános iskolában, vagy a gimnázium idején, hogy az álmom a színészet volt. Minden energiámat ennek szenteltem, és a színház iránti elkötelezettségem és rajongásom szinte páratlan volt a barátaim körében. Senki nem értette ezt az erős vonzalmamat a színház felé, de én makacs voltam, és elvakult, és azt képzeltem, képes vagyok bekerülni egy színészettel kapcsolatos iskolába. Már a gimi felénél attól rettegtem, hogy csalódást fogok okozni a barátaimnak, az ismerőseimnek, akik már szinte elvárták, hogy a színpad legyen az életem, és ott teljesedjek ki. Ének órákra jártam, színjátszó körökben próbáltam ki magam, és veszettül imádtam a dolgot. Csak ezek voltak igazán fontosak. Persze az ének órákon nem mindig volt lehetőségem gyakorolni, és sokat kezdtem beteg lenni. Sok idő esett ki a gyakorlásból, és ez engem eléggé elbizonytalanított. Gátlásokat gyártottam magamnak.

Volt iskolai fellépésem is, ahol énekeltem, és az osztályom, sőt az egész iskola hanyatt volt esve tőlem, és nem értettem miért. Visszanéztem a felvételt, ami kritikán aluli teljesítményt mutatott. azt kell gondolnom ebből, hogy azt értékelték, hogy addig csak beszéltem a szenvedélyemről, itt pedig végre kiléptem az árnyékból, és hangos sikert arattam előttük. Meg kell hagynom, nagyon jól esett az a szeretet, amit az emberektől kaptam. Fürödtem benne. Aztán jött az érettségi, amitől a leginkább rettegtem addigi életemben.

Emellett semmi időm nem volt a színészet felvételire, sőt igazán az érettségire sem. A felvételit félvállról vettem, közel sem fordítottam rá annyi energiát, mint szerettem volna. Tudtam, hogy mindenki csalódni fog bennem. A családom, az osztálytársaim, a barátaim, mindenki. Ezért ezt a témát, tehát a felvételit, kizártam az életemből. Úgy gondolom egyébként is minden arról szólt az életemben, nem akartam még a barátaimmal is arról beszélni, mikor épp nem tanultam vagy hasonlók. Abban a kevéske szabadidőmben más témát akartam, ami kikapcsol, és kevésbbé kell szoronganom miatta...

Mint mindenki tudja, nem vettek fel.  Sehová. Az érettségim nem lett rossz, és a pontjaim is jók voltak. Így más iskolát kerestem magamnak, egy szakmát, ami nem érdekelt, és amit szinte kitűővel végeztem el. Közben iskola mellett dolgoztam is, és sokat betegeskedtem. Iszonyú érzés volt , hogy ekkorát csalódtam magamban, és hogy ekkorát csalódtak bennem az ismerőseim. A szívem darabokra hullott, és a következő felvételin képtelen voltam beadni a jelentkezésem. Egyszerűen mindig megremegett a kezem, amikor jelentkezési lapot akartam venni, így inkább visszafordultam. És itt el is baltáztam az utolsó esélyem a felvételire.

Mert hiába van egy szakmám, és azóta egy német középfokú nyelvvizsgám, sajnos nem lehet elég a pontszámom a felvételin. Már harmadszor is kudarcot vallottam magam előtt, a családom és a barátaim előtt, mivel idén is csak költségesen vettek fel, és amire nem volt pénzem elmenni. Engedtem az otthoni nyomásnak is, és végül itthon maradtam.

Iszonyatosan megalázó számomra, hogy vannak, akik nem értik meg,ha nem szeretnék erről a témáról beszélni. Mert rettegek attól, hogy nem lesz belőlem semmi. Hogy lenéznek azok, akiket a barátomnak hiszek. Soha nem erőltetem a barátaimra, ha valamiről nem akarnak beszélni. MErt tudom, én sem szeretném, ha erőltetnék. De ők mégis ezt teszik. Ez nekem fáj. Most is könnycseppek gördülnek végig az arcomon, a bőröm lángol a szégyentől, és soha nem fogom tudni megérteni, hogy hogyan cseszhettem el az életemet ennyire, és hogy miért nem képesek az emberek egy kis nyugtot hagyni nekem.

Ezt a vallomást egy tegnapi vita miatt teszem. Tegnap összevesztem a legjobb barátommal, mert nem tartotta tiszteletben a kérésem. Tudom, hogy voltak benne olyan dolgok, amikben igaza volt, és azt is tudom, nem vette észre, mekkora fájdalmat okoz ezzel . Soha nem sírtam még ennyire energikusan és szenvedélyesen, mint tegnap miatta. Biztos nagyon csöpögősnek fogja tartani, amit most így mind leírtam, de nem érdekel, azt hiszem válaszoltam a kérdéseire. Igen félek, sőt rettegek, és ebből úgysem tud kizökkenteni, ha a fejét a falba veri, akkor sem.

Biztosíthatom, még ha lenéz, és nem is hisz bennem igazán, akkor is képes leszek elsajátítani a Neptun használatát, ami mint tudjuk nem egy iwiw, és nem vagyok annyira szőke, hogy ne tudjam megtanulni. Ha neki sikerült nekem is menni fog. Mert nem adom fel. Ha beledöglök is megtanulom. És kezdek valamit az életemmel, és azért is elérem, hogy büszkék legyenek rám. Köszönöm, hogy kinyitottad a szemem, és darabokra zúztad körülöttem a világot.

A sötét szőke csak az iwiwhez értő picsa, akinek tartasz, most kicsit maga alatt van, de azt kérem, hogy ne sajnáljatok. Mert azt utálom. Azt akarom, hogy egyszer és mindenkorra ezt a témát zárjuk le. Gyűlölök arról beszélni, hogy egy nulla vagyok a szemetekben. Kommentelni ehez a bejegyzéshez nem lehet, ezt a lehetőséget most elveszem tőletek.

Azt hiszem ennyi. Remélem ezzel vége ennek a rémálomnak. Mert ez a téma számomra tabu, és az is marad. Ezt a röpke kivételt pedig remélem tudomásul veszitek, és nem erőltetitek tovább...

10-01-27

2010-es évkezdés

Mint mindannyian tudjuk, elérkezett 2010. Kérdés, kinek hogy indult az év??  Mármint így Január alkonyatán hogy érzitek, milyen lesz az év? Azt kell mondjam, hogy ha a januárt vesszük alapul, akkor az enyém elég gázos lesz...

Kezdjük ott, hogy túl vagyok egy szakításon, rögtön az első héten bekövetkezett eme fejlemény, most pedig csak vagyok, és nem nagyon érdekel semmi. Beteg vagyok, és ez persze mindenre rányomja a bélyegét jelen életemben... totálisan rákaptam az olvasásra, amit persze eddig is imádtam, de az utóbbi fél évben nem sok időm volt rá, így sokkal lassabban is haladtam. Most viszont felszabadult egy kis szabadidőm, és belevetettem magam az olvasásba. Erről még később írok, ugyanis ötletem is van ezzel kapcsolatban...

Filmeket is többet nézek, teljesen filmfanatikus vagyok. Most legutóbb a Fame című filmet néztem meg, ami baromira tetszett :D Imádom az ilyen típusú filmeket, ahol a tehetség bármilyen formája a felszíre tör, ahol a rút kiskacsából igazi hattyú lesz, és az érzelmek dalok, tánc, esetleg bármi más kifejezésmód útján törnek a felszínre, és ezzel azt érik el, hogy én is át akarjam élni minden fájdalmukat, örömüket, bánatukat, boldogságukat a szereplőknek.

 

Visszatérve a januárra, azt keleltt megállíptanom, hogy sok jó is történt ám :D Első lépésben ott volt Ricsi szülinapi bulija!  Hát az fergetegesen jó volt , nagyon jól szórakoztam. Na jó voltak izgalmak, mert az Ádám ikrek nem bírtak magukkal, és bombarobbant területet hagytak maguk mögött, valamint voltak sértődések és pohártörés ezerrel, asztalon táncolás, meg persze szerelmi bánat, de legalább aznap kirúgtam kicsit a hámból... rám fért. Aztán a buli után ott aludtam Ricsinél :D Megismertmem végre élete másik fontos színterének szereplőit is, akikkel úgy érzem jól kijöttünk:) Felettébb szimpatikusak voltak számomra, és remélem nem most találkoztunk utoljára :) Ricsi ez mondjuk rajtad áll, vagy bukik :D:D

Ezt követően volt egy Soma féle Pizsama Party is, amin nagyon jól éreztem magam, bár sajnos le is betegedtem, és az esti filmen már aludtam, valószínűleg legyűrt a láz... Előtte viszont Monopoly párbajban középen maradtam, Soma ellen nem volt esélyem, Ricsi meg feladta a küzdelmet, mielőtt felvásároltuk volna minden vagyonát :D Jó ez a játék :D:D Bár én személy szerint a retro-nak számító Gazdálkodj okosant sokkal jobban szeretem :D De ez persze én vagyok :D

Újra Sunnyognak a Dísztökök, ezentúl új helyen! :D A Hibóban lett a székhelyünk, mivel a Kodályt ugye most lebontják, meg felújítják, meg igazából foglmam sincs mit csinálnak vele... a lényeg, hogy a Dísztökök ezentúl pénteken délután 5-től a Hibóban Sunnyognak, valamint szombatonként Beánál rakják össze a 10 éves műsort :D:D Kaptam új sunnyogó pólót is :D Juppíjéé :D  És persze nem mellékes módon, így félévkor is lehet ám csatlakozni a Dísztökök közé , ha valki kedvet kapott egy bohém társasághoz, akik minden pénteken könnyesre nevetik magukat a Beugróból is jól ismert játékokon, saját improvizációs gyakorlatokon, vicceken, és a következő előadás próbáin! Ricsikém jöhetnél :D:D

Igazság szerint most teljesen elfelejtettem, mit is kellene még leírnom, mert hát ugye zajlanak az események, de nem mindig tudom követni őket. Mostanság csak úszom az árral,és már megint a nyakamon van a felvételi, amihez már semmi energiám. Bár fölvennének már végre!!  Komolyan mondom, hogy ennél többet én már nem tehetek...

Háháh... Eszembe jutott még egy örömteli esemény, ami a januárral kapcsolatos :D Boszyval újra egymásra kezdünk találni, aminek persze nagyon örülök :D Nagyon jót kávéztunk-teáztunk a multkor, és jót beszélgettünk, nevetgéltünk közben. Mindketten meséltünk a jelenről, múltról, szóval most egész nyugalmas a viszony, semmi összetűzés. Edinának is nemsokára születésnapja lesz, remélem találkozni is tudunk majd :)

Na azt hiszem nagy hirtelen ennyi, majd írok az ötletemről a követkző bejegyzésben. Puszi pás láv meg písz :D Szóval a lényeg hogy hali :D

 

10-01-08

R, mint RICSÁRDKA 2 :D

RICSÁRDKAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA   Boldog Születésnapooooooooooot!!!

Ennek örömére büszkén jelenthetem, hoyg Ricsi újra blogolni kezdett :D A címe a következő: www.risi92.wordpress.com

Olvassátok nagy örömmel:D   Isten éltessen RICSIIIIIIIIII   !!!!!!!!!!!  :D:D:D

10-01-07

Decemberi Partyözön :D

Nem mondhatám, hogy eseménytelen hónap volt :D

Kezdve ugye az 5-i tavaszébredés duplázással, ami azóta is nagyon maradandó élmény volt :D Aztán ott volt a Chicago, és a Szalagavató, majd ezt megkoronázandó, Zozi születésnapja :D  Hát az is nagyon nagyon jó volt, egész jól elvoltam Dáviddal és Vikivel, és persze sikerült közelebbről megismernem Prakit, meg persze Drexler Mátét is. :D

Aztán 16-án volt a Szilveszteri Broadway műsor TV felvétele az Operettszínházban. Hát az valami mesés volt :D Nagyon jól éreztem magam, jól szórakoztam. Rengeteget nevettem és ahol kellett sírtam. Így az igazi a dupla szilveszter az ember életében :D:D

Ezután jött ugye a Karácsony. Átlagos karácsony volt, attól eltekintve hogy idén nem volt semmi veszekedés :D Már ez elég lett volna ajándéknak :D De rengeteg kis csomag akadt a karácsonyfa alatt, amik közül kettőt emelnék ki. Borzasztó mértékben örültem a telefonnak, amit úgy kaptam meg, hogy még meg sem érkezett, szóval jelenleg még mindig a régi, törött, tixollal összeragasztott mütyürkét használom. Hamarosan a kezemben lesz az új :D  És persze a Soma által becsempészett ajándék. Jogos volt, hogy becsempéssze, én ezt tettem tavaly, és így most kvittek vagyunk. Kaptam egy lélegzetelállító fülbevalót, és levelet mellé, amin úgy sírtam a fa alatt, mint egy kisgyerek. Nagyon megható levél volt.

Aztán másnap nagy semmittevés, igazi karácsonyi nap, majd 26-án mamámnál ebédelt az egész Csetneki klán :D Hagyományos program.

27-én átmentem Bálinthoz, hogy karácsonyozzunk kicsit. Megajándékoztam őt, valamint az anyukáját és a testvérét is, akiket imádok :D Mindenki nagyon örült:D Bálinttal megbeszéltük a másnapi indulást, meg még egy csomó mndent. Megnéztük a Séta a múltba című filmet is, amin persze sírtam mint mindig. :) Jellemző. Aztán hazamentem.

28-án reggel negyed 10kor volt találkozó a házunknál. Zsóri-fürdőbe mentünk Bálinttal, Zolival, Vikivel és Dáviddal. Az út és az egész nap nagyon vidám volt. Hazafelé viszont megálltunk vacsizni Egerben. Aztán jött egy hosszú séta, ami egésznapos ázás után már nem igazán hiányzott. De persze menjünk, engem nem zavar, csak ha nem értik meg többórás séta után, hogy fáradt vagyok. De nekem aztán mind1. Bálint nem szólt hozzám az este, és nem értettem miért. Hazafelé elaludtam. Arra ébredtem kb félúton, hogy Bálint csapkodja a combom. Csak úgy felébresztett, mert neki jól esett... Hát szép. Ez aztán az együttérzés...

29-én egész nap a Kodályban pakoltunk, mert végre megkapta a pénzt az iskola a felújításra, és kiköltöztettük a színjátszós birodalmunkat az épületből :D Majd Beánál volt egy kis party, de én onnan Ricsivel hamar leléptem, mert Soma aznap lett 19 éves :D Hát nem fantasztikus?? :D Nála buliztunk elég sokáig, később Zoli is befutott, majd miután Zoli hazament, és Ricsit is feltettük az utolsó város felé menő buszra, még Sománál betyárkodtunk. Nagyon későn mentem haza, mondjuk úgy másnap nem nagyon voltam ébren :D

Majd jött a Szilveszter! Prakinál volt házibuli. Megnéztük előtte páran a New Moon filmet, ami nagyon tetszett :D:D Igazán jól sikerült a film:D Könyvhű, amit szeretek :D Aztán Prakinál ment a poénkodás, az asztalon táncolás és éneklés, valamint az Activity party :D Úgy vágott az agyam, mint a borotva :D Nagyon jól éreztem magam. Csupán az vetett árnyékot az újévre, hogy természetesen női gyenge napjaimat éltem. Ezáltal úgy éreztem, én egyedül szeretnék aludni, mert ezeken a napokon nagyon nyűgösen, és rugdosva alszom. Így éreztem biztonságban magam. Ezen viszont Bálint megsértődött. Olyannyira, hogy úgy igazán azóta se beszéltünk. Így ez egy halálos ítélet lett kapcsolatunkra.

Azt kell mondjam, 6 hónapot, és 4 napot élt meg a kapcsolatunk, és borzasztóan fáj a szívem. Úgy rzem, kicsit megtört, kicsit széthullott, kicsit sajog, és nagyon fáj... Nem küzdök most könnyekkel. Csupán tényfeltárok. Mert így nekem könnyebb. Azt hiszem, most dühöngeni sincs már kedvem, sőt semmihez nincs igazán kedvem. Csak ülök itt, pötyögök, és ennyi nekem elég. Még szerencse, hogy a barátaim támogatnak. Nélkülük lehet ennyire se lennék képes. Nem hiszem, hogy máskor vagy más helyen írnék erről a dologról. Beszélni sem nagyon szeretnék róla. El akarom feljeteni, legalább addig , amíg már nem fáj...

Folytatom hát vidámságbombámat. :D Elsején este Ádámnál koccintottunk, és bátran kijelenthetem, eléggé kómás voltam, mert nem aludtam túl sokat még így egyedül sem. De ez a két nap egymás után már kezdett sok lenni :D  Mindenesetre boldogan emlékszem ezekre a bulikra, mert olyankor mindig nagyon boldog voltam!

Azt hiszem így nagy hirtelen ennyi. :D Ja 2-án megint megnéztem a New Moon-t :D Nagyontetszett megint :D  Pusszantás :D

10-01-07

Szalagavató

Ismét jelen, azt hiszem megint megkéstem egy kicsit. :D Először is azt kell mondjam, hogy BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN KEDVES OLVASÓNAK!!! :)

Nos, ezzel meg is volnánk, tehát belecsaphatok a lecsóba. Micsoda szófordulat. Nem igazán jellemző rám :D No mindegy, ez legyen a legnagyobb probléma. A lényeg, hogy voltunk Ricsárdkával Chicago előadáson, ami nem volt életem meghatározó eseménye, eltekintve persze a társaságomtól. Meg kell hagyni, a díszlet jócskán lecsökkentette a játékteret, ami nem lett volna probléma, az előadásban nem volt zavaró. Bezzeg a másnapi Szalagavatón... No de erről még kicsit később.

A Chicago után Ricsivel maradtunk a fogadáson is, ami vicces volt, és persze finom kaját kaptunk, még finomabb tiramisut, és finom innivalót a színészek társaságában fogyasztva ezeket. Ami szeintem felettébb vicces volt, az az egoizmus, ami egyesekből áradt. Sőt, annak hangot is adva előtört :D  Nem kérdés , hogy ki a téma, maradjunk csak a Bari kifejezésnél, ahogy egyébként is beszélünk a hölgyeményről. csodás és felemelő beszédet mondott, amin majdhogynem kiköptem a pezsgőt, amit a kezünkbe nyomtak.... Állati ciki és idegesítő beszéd volt, összeszedetlen, és magamutogató, rátarti és lekicsinylő. Mint ha mi , akik nem az ő kis csodaszínjátszójába járunk, kevesebbek lennénk, vagy majdhogynem senkik...  rég húztak fel annyira...  szóval léggé kiakadva mentem haza...

És akkor most vissza is kanyarodnék a Szalagavatóra. A Chicago díszlete miatt az egyébként is csak félméretben használható színpad még megfeleződött, így szegény végzős MIG-esek alig fértek el, ott tömörültek. Ez zavaró volt a táncnál is, és a szalagtűzésnél is. Tesóm szegény eléggé ki volt akadva emiatt, hiszen szalagavatója egyszer van egy embernek, ideális esetben. Szóval izgi volt.  Tomekék veszettül jó bemutatkozó videót csináltak az osztályról, és a Jackson táncuk is fantasztikus volt :D Teljesen odáig voltunk érte. :) Persze a másik két végzős osztály is kitett magáért, le a kalappal :)

Este a suliban szintén táncoltak, szintén szűk helyen, de legalább közelről néztük Bálinttal. Aztán belevetettük magunkat az éjszakába. Veszett jól szórakoztunk, annyit táncoltam, hogy alig bírtam másnap lábraállni :D Mindenesetre megérte. szerintem az volt az utolsó igazán vidám közös esténk :) Dávid és Viki is velünk buliztak, a tesóm pedig fogalmam sincs mikor ért haza :D én éjfélkor.  :)

Nagyon nagyon jól éreztem magam :D:D A DVD is jól sikerült az eseményről, szóval még megnézhetik a közeli barátok, ha elkérik XD :D:D

Na puszipáááás. Jön a következő post, a következő témával :D:D Pusszanat :D

09-12-21

"Egy forró éj, s a dallam száll, hisz minden szívnek üzen ez a bíbor színű nyár!"

 

 December 5-én láttam a Tavaszébredés című darab stúdióváltozatát. A prózai előadást már láttam tavasszal, így most összehasonlításként beültem a musicalre is. Kétszer egymás után. Azt kell mondjam, totális mértékben megérte. Mindkét előadást végigsírtam, és ahogy írom ezt a bejegyzést, feltörnek az emlékek, ahogy Moritz kb 10 centiről az arcomba sírt, gyűlnek a könnyek a szemembe, és érzem, ahogy a szívem újra egyszerre dobban Moritz karakterével.  Aztán Martha is eszembe jut, és szinte a bőrömön érzem az ütéseket.

Úgy vélem ez az a darab, amire minden középiskolás osztályt el KELL vinni. A történet annyira sokkoló, hogy az ember szinte összetörik a súlya alatt. És erre jön még a zene ereje és mondaivalója. Igazuk van azoknak, akik a zenét gyógyítónak, érzelemközlőnek tartják. Érzem a muzsikából áradó fájdalmat, lázadást, elnyomottságot, érzem a zenébe rejtett könnyeket, és mosolyokat, a gondok terhét.

A történet egy osztályról szól, akik szinte egy burokban nőnek fel. Azt hiszik, a gyermeket a gólya hozza, hogy a családon belüli testi és nemi erőszak természetes, és ha valakit nem vernek otthon a szülei, akkor nem is szeretik igazán. Meg kell felelniük a szülők meglehetősen prűd gondolkodásának, és a felnőttek elnyomása mellett nem kapnak már levegőt. Nem beszélnek a felnőttek a világ dolgiról, így ezek a fiatalok nem buták, csupán erősen tudatlanok. A felnőttek kitérnek a feltett kérdések válaszadsa elől, és úgy gondolják, amiről nem beszélnek, az nincs is.

Megbuktatnak egy gyereket az iskolában, csak mert egyel többen vannak, mint a megszabott létszám. A gyerek megfeszített munkával sem képes bekerülni a következő osztályba, mert a felnőttek így határoztak a teljesítményét figyelmen kívül hagyva. Ennek következtében a gyereket otthon megalázzák, amit ő nem képes elviselni, így öngyilkos lesz. Moritz története itt ér véget.

Martha a családon belüli erőszak áldozata. Édesapja minden nap megveri, ha nem teszi azt, amit ő szeretne. Nemi erőszakot is alkalmaz rajta. A lány a barátnőinek fakad ki, rengeteg szörnyű élmény olvasható ki a tekintetéből. Azt mondják neki a szülei, hogy azért bántják, mert szeretik.

Wendla a legtudatlanabb. Édesanyja folyamatosan ködösít a gyermek születésével kapcsolatban. Wendla nincs tisztában a sex következményeivel, sőt annak mibenlétével kapcsolatban sem hallott, még soha semmiről.  Szerelmes Melchiorba, aki viszont szereti őt. Miután Wendla teherbe esik Melchiortól, anyja orvoshoz küldi, ahol az abortuszt nem éli túl.

Melchiort fellősségre vonják Moritz haláláért, és Wendla megrontásáért, így javító intézetbe kerül, ahol erőszakot alkalmaznak rajta társai, és ebbe valószínűséthetően beleőrül.

 

Ilse szintén egykorú ezen fiatalokkal, de annyi megrázkódtatás érte a családjában, hogy kénytelen az utcán keresni a kenyerét. Művészekhez, és pénzes emberekhez csapódik, akik testileg lelkileg kihasználják a fiatal lányt. Ebbe a helyzetbe a családja kényszerítette bele őt.

Ám ami a legmegrázóbb, az a Minden nő és Minden férfi karaktere. Két fiatal színész játsza ezen szerepeket egyszemélyben. Végtelenül megrázó, ahogy a kezdeti játékból egyre brutálisabb és önkényesebb vezetők születnek. A hatalom a fejükbe száll, és egyre kegyetlenebb módon fűzik a történet szálait. Személy szerint már a rettegés fogott el, ha a két szereplő valamelyike rám, vagy csak felém nézett... 

Hihetetlen, hogy a darab alatt a háttérben olyan információkat kaphat az ember, hogy Magyarország az egyik legveszélyeztetettebb hely a nemi erőszak és családon belüli erőszak tekintetében. Minden 4. lány és minden 7. fiú a családon belüli nemi erőszak áldozata, valamint a prostituáltak 70 %-a nemi erőszak áldozata volt mielőtt az utcán dolgozott... Borzalmas tényeket közölnek az emberrel. Csak zúdítják, és zúdítják az ember lelkére a fájdalmas és szívszorító igazságot. Fel kell ébrednünk, és meg kell védenünk azokat, akik ezen problémáktól szenvednek.

 

Biztos vagyok benne, hogy ezt a darabot, még nagyon sokszor meg fogom nézni. És ajánlom mindenkinek. Fontosnak tartom, hogy ezt is megtudjuk.

A darab után beszélgetni lehet a színészekkel. Meg lehet tudni, hogyan dolgozzák fel magukban ezeket a problémákat, mennyire küzdenek attól,  hogy ilyen sorsokat kell eljátszaniuk. A színészek 20-23 év közöttiek, és az kell mondjam, megindítóan játszanak. Álljunk sorba a jegyekért! És segítsünk, ahol tudunk...

Íme egy Link, a Bíbor színű nyárról... <3

09-12-21

"Zord tél távozz, ébredj már tavasz..."

"Zord tél távozz, ébredj már tavasz
Síros most a szél
Utcatáblát dúl fel, megszédít sorsokat
Mint egy szakadt könyv lapjait, nyár és tavasz
Bár tudd, ha jön az ősz, vár egy dermesztő, esőt hozó szél
Mely szívedig elér
S a téli szél, ha rád talál, csak érted sír a fagyhalál

Zord tél távozz, ébredj már tavasz
Kínról szól a szél
Megsebez és úgy félsz, nincs itt csak panasz
S jön egy veszélyes zivatar, nyár és tavasz"

 

December 14. Salgótarján történetében már biztosan gyásznap. Szívszorító dolog történt aznap este, amire szerintem nem képes magyarázatot kreálni senki. Borzalmas, hogy ez megtörténhet, és az még visszataszítóbb, hogy az elkövető megúszhatja...

A híradók, újságok, internetes portálok megtelnek a vérengzés képeivel, a légbőlkapott, és valós információkkal, a salgótarjániak pedig nemértik, miért így kell ismét a köztudatba kerülnünk. Este egy elvetemült szó szerint lekaszabolta volt párját és annak új párját. A nő fejét kettéhasította, a férfi kezét csuklóból levágta, majd a fejére is mért ütéseket, csapásokat a kezében lévő bozótvágóval. Mindkét áldozat elhunyt, az elkövető pedig autóval menekült, ám a sárban elakadt az autója, így a Salgói várnál fenyegetőzött öngyilkossággal. Végül elkapták, és most azt kell hallanunk, hogy akár meg is úszhatja ezt a borzalmat. Pszichiátriai esetnek tartják, aki nem szedte a gyógyszereit, emiatt követte el a szörnyűségeket. Én ezt nem tartom indokoltnak, úgy gondolom teljesen beszámítható az elkövető, sőt előre megfontolt szándékkal ölte meg volt szerelmét, mivel az megelégelte a sorozatos verést, és szakított vele.

Úgy gondolom, lehet nagyon bátornak mutatnunk magunkat, hogy mennyire nem rettentünk meg a dologtól, és hidegen hagy minket, de az csupán álarc. Itt nem történtek eddig ilyen brutális vérengzések, bátrabban mászkált az ember a városban. Most már nem szaladgálunk csak úgy egyedül, és bizalmatanok vagyunk mindenkivel. És lehet, hogy a hírekben hallani ilyeneket, és az is megráz ugyan, de nem ennyire. Mikor azt hallod, hogy a bolt, amibe gyermekkorodban jártál 8 éven keresztül akár minden nap, most gyilkosság helyszíne lett, összeszorul a szíved, és nem akarsz nagymenő lenni. Én megijedtem, bevallom őszintén. A lány akkor ballagott abból a gimnáziumból, ahová én is jártam, amikor odakerültem. Látásból ismertem mindhárom szereplőjét a történetnek.

Nagyon remélem, hogy a rendőrség összeszedi magát, minden apró részletig kivizsgálják az ügyet, és az elkövető megkapja méltó életfogytig tartó büntetését. Igaz így lényegében mi tartjuk el, de azt szeretném, ha soha többé nem jöhetne emberek közé, és megbűnhődne azért, amit tett. Mert ha csupán pszichiátriára kerül, 5-6 éven belül kiengedik. Nincs biztosíték rá, hogy szedi majd a gyógyszereket, és arra sincs, hogy nem kattan be megint, ha hasónló parfüm illatát érzi valakin, vagy hasonló frizurájú fiatal nőt lát. Azt szeretném, ha biztonságban folytathatnánk az életünket.

Az áldozatokat ma, illetve holnap temetik. A családok minden embert szeretettel várnak, aki értelmetlennek tartja  amúlt hétfői eseményeket, és akik elítélik ezt a borzalmat.

 

"A sok könny úgy bánt
Ezt én így nem akarom,
A bánat nem kell tovább
Nyűg csak az én nyakamon
A sok könny úgy bánt
Én tettem mit kell,
És ha visszanézek, hát a dac fog el
De sok könny hullott miattam
De mennyi könny, most föladtam"

09-12-21

Lemaradás

Üdv mindenkinek!

 Újra itt újúlt erővel. Elég régen nem írtam már, és tudom unjátok ezt az általános sablondumát. Őszinte leszek, nem vot kedvem írni. Volt miről, de egyszerűen nem vonzott a klaviatúra... A pánikbetegséggel nem fordultam orvoshoz, és most épp úgy néz ki, hogy teljesen elmúlt. Le is kopogom gyorsan, nehogy itt újra beköszöntsön :)

Szóval mikor is írtam utoljára?? huha... nov. 5. Az rohadtul régen volt már. Megpróbálom összeszedni, hogy mi is történt velem azóta.  Voltam a Neoton musical, a Szép nyári nap előadáson. Le a kalappal a fiatalok előtt, veszettül jó előadás volt. Nagyon ötletes, hogy a Neoton slágerekből raktak össze egy ilyen story-t, ami persze nem túl ütős, és persze nem is egy új ötlet, de kétséget kizáróan szórakoztató. Egy nyári építőtáborban játszódik, és megtaláljuk a történetben a hétköznapokban is fellelhető menő csajt, menő srácot, félénk jókislányt, duci barátnőt, rendszerellenes lázadó kamaszt, az elsöprőnek ugyan nem mondható, de mindenkiben varázslatos emlékeket ébresztő nosztalgikus első szerelmet, a rendszer hibáit, és persze azt, ami minden fiatalnak fontos volt, és most is fontos, hogy jól érezhetik magukat együtt. Azt kell mondjam, hogy a zenék, és a játék olyan magas szinten jelent meg az előadásban, hogy jószerével mindnekinek ajánlom. A saját korosztályomnak, akik már kimaradtunk az építőtáborok hangulatából, és persze a szüleinknek, akik átélték ezeket az izzadtságtól terhes, mégis csodás napokat!

Meg kell mondjam őszintén, imádom az egyes zenekarok meghatározó slágereiből összeállított musicaleket! És azt hiszem jelenthet valamit, hogy nem épp a ma menőnek számító tinigagyi együttesek zenéi tartják össze az adott esetben 3 órás darabot, hanem a ma már Retro-ként említett zenekarok, teszem azt ABBA, Hungária, Neoton, Queen...  mert ha csak a magyarokat vesszük, nincs valami magasröptű értelmiségi szövegük, ellenben pl Ákossal, aki mély mondanivalóju számokat ír, gyönyörű költői képeket használva, valahogy mégis ezek a zenekarok az igazán sikeresek, a mai közönség számára is. Technikailag pokoli nehéz ezeket a zenéket énekelni, nagy hangterjedelmet, és profizmust igényelnek. Tényleg menjen el rá mindenki, mert megéri!

Aztááááááán... gondolkozom... húha. Pedig volt pár ötlet, amiről írni akartam. Ejjjj....  Na mind1, akkor most csak nyomom a rizsát, mert nem jut eszembe amiről meg akartam osztani a gondolataim. Fogok még írni a salgótarjáni kettős gyilkosságról, a Tavaszébredésről, a szalagavatóról, a Chicago-ról, az azt követő fogadásról, de ezeknek külön postot szántam. Na majd kiderül.

Egyébként itt élnék a lehetőséggel, hogy megköszönjem Seth-nek, hogy megírta nekem a TOP10 Könyv listáját. Érdekes, néhol nehezen emészthető könyvek tarkítják listáját, de igyekszem majd elolvasni őket, mert nagyon érdekel, hogy mi vonzó ezekben. Én és a könyvimádatom :D:D A Száz év magányt még csak színházban láttam, sajnos nem olvastam, de ott nagyon tetszett, és el kell olvasnom :)

Írok majd könyv és filmlistát, amiket el akarok olvasni, meg akarok nézni, és majd azt is kiteszem ide. Ha elolvastam, megnéztem, akkor majd átszínezem a címét, és ha gondoljátok írhatok is róla, mert úgy vettem észre, hogy kedvet csináltam egyes könyvek elolvasásához azzal, hogy írtam róluk. Lásd Kedves Zoé!, és Mindig van holnap...

Azt hiszem, most itt abba is hagyom a blogolást, és majd írom mindjárt a következő postot. Ebben ennyi is elég. Ha mindent egy bejegyzésben írnék meg, sokkot kapnátok. :) Így is mindig megkapom, hogy hosszúak a bejegyzések :D

Na pusszanat :)

09-11-05

Ez már baj...

Ez most kicsit furcsa, és félelmetes. A nyáron kezdődött minden, és nem tudom, hogy minek tudhatom be az eseményeket.  Érdekes tüneteket produkálok, és aggaszt ez a dolog.

Először otthon történt, de sajnos egyre többször ismétlődik meg a dolog, és nem tudok mit tenni ellene. A baj az, hogy Bálintéknál kb minden második alkalommal rám tör ez a dolog. Hiába mondom nekik, hogy otthon is van velem ilyen, azért aggódnak, hogy miattuk van, vagy hogy stresszelek, ha hozzájuk megyek...

Szóval az van, hogy rámtör az érzés, melegem van. De nagyon. Közben kicsit reszketek, mert a valóságban nincs meleg, és kezdek szédülni. Hiába dőlök le, émelyegni kezdek, majd hirtelen hányinger lesz úrrá rajtam. Nem hányok, csak az érzés kerít hatalmába, hogy egy rossz mozdulat, és végem. Szaporán kezdem szedni a levegőt, és szükségem van arra, hogy az adott helyről azonnal eltűnjek. Ki kell mennem a friss levegőre. A lábam remeg, így nehezen tudom megtartani az egyensúlyomat, szédülök, és egyszerűen menekülök. Aztán kimegyek a hidegbe, és ott is melegem van. A testem érzi a hideget, de az agyam nem...  Tegnap is... nem húztam össze a kabátom, mert melegem volt... Bálint sapkát sálat, kesztyűt is vett... Az a kezem, amit Bálint fogott, jéggé fagyott, a másik, ami ugyanúgy szabadon lengett, az meg meleg volt. rendesen meleg volt a kezem... Egyszerűen muszáj volt fagyoskodnom egy kicsit...

Röpke másfél óra fagyás után, amit szegény Bálint megsínylett, én még csak meg sem éreztem, visszamentünk hozzájuk. Kértem vizet, hideget... Fogalmam sincs, mi válthatta ki ezt nálam, de már kezdek nagyon aggódni emiatt... anyu szerint ez a légszomjas állapot pánikroham miatt volt. Szóval elképzelhető, hogy pánikrohamaim vannak. A gond, hogy volt már ilyen otthon, Bálintéknál, Zoliéknál, néha az irodában, és kezdek kétségbe esni... azt hiszem segítségre van szükségem. Félek, hogy valami komoly baj miatt lehet... Van, hogy álmomból kelek megriadva, ráz a hideg, és szakad rólam a víz, rosszul vagyok, és kapkodom a levegőt... Most hogy jobban belegondolok, már az ILS-ben is produkáltam ezeket a jeleket... és egyszer egy Kodályos Farsangon is, amire Jocival mentem, és nem tudtam kikísérni a bejárthoz, mert összeestem... Mi van velem???

Help me!!!!!

09-11-05

Álomkrónika újra

Ez poén... Azt álmodtam, hogy amikor anyu jön ébreszteni, és felhúzza a redőnyöm, kinézek az ablakon, és azt látom, hogy esik a hó... Ezt el is meséltem anyunak, aki mondta, hogy de hát kislányom... Esik a hó...

ÁÁÁÁÁ  HAWZIIIIIIIK!!!! :D:D  Illetve tegnap Hawzott :D:D  Annyira jóóóóó...

Anyu szerint rá kellene gyúrnom a célzott álmokra, és esetleg a lottószámokat elővarázsolhatnám :D:D  Kár, hogy nem szoktam számokkal álmodni...Na majd próbálkozom, és szólok, hogy nyertem e :D:D

Puszipás :D

09-11-05

21

Igen, eljött ez a nap is. Persze már lassan másfél hete volt, de még csak most jutok el odáig, hogy apránként behozzam a lemaradást. Szóval a lényeg, hogy október hónap huszonhetedik napján betöltöttem a 21-et.  Túllépek a hurrá dejó éljenezzünk engem dolgon, mert ez nem igazán az én műfajom. Csak gondoltam megköszönöm szépen mindenkinek, akinek eszébe jutottam. Puszi nektek!!

Viszont azt tudom, hogy el akartam mesélni, hogy miket kaptam, mert van két - három különösen ötletes ajándék. Anyu megvette nekem a Szép nyári nap című Neototn Musical CD-jét, amit azóta ki se szedek a hifimből, már mindet tudom kívülről... persze eddig is tudtam, de most méginkább kenem-vágom a Neotont :D  Az is tök jól esett, hogy bár apukám Ausztriában volt a héten, telibe pontosan a születésem pillanatában hívott telefonon. Örülök, hogy felhívott, sokkal szebbé tette a napom :) Tesóm majd rajzol nekem valami szépet, és azt kinagyíttatjuk életnagyságúra, és az lesz az ajtómon, vagy a falamon, még nem találtam ki... Ez az egyik kreatív ajándék. NAgyon tetszik, bár még el sem kezdte :D:D

Aztán ott van Ricsi, aki egy csokorba, pontosabban egy képre gyűjtötte a filmek plakátjait, amiket együtt láttunk ( volt jópár, és van ami már nem fért rá , és ezt bekereteztette nekem :) Rajta vagyunk együtt is, amikor a 3D-s moziban vagánykodtunk :D  Imádom ezt az ajándékot is.

Zolitól egy banyát kaptam, ami szintén nagyon tetszik, szerintem ötletes :)

De a csúcs az persze Bálint. Nem elég, hogy megszerezte nekem azt a könyvet, amit égen-földön kutatok már egy éve, és sehol nem találtam meg, mindennek fejébe olyan ajándékot adott, amiről álmodni sem mertem. Bement a Levéltárba, és kikerestette a Nógrád azon számát, ami 1988. 10.27-én csütörtökön, a születésem napján jelent meg. Ezt a lapszámot is megkaptam ajándékba, így láthatom, milyen is volt egy ilyen újság a Rendszerváltás előtt, és mi minden történt akkoriban. Imádom!!

Most hogy alkoholizálhatok legálisan immár az USA-ban is, azt hiszem, most dobbantok, és dolgozom tovább :D:D  Ja és 27-re boldog névnapot a Szabináknak :D:D

Régebbiek | Végére »